ALBÁNIA KIRÁNDULÁSOK

Fakultatív programokkal várlak benneteket az Adria partján, Qerretben. A programokon túl új építésű minőségi apartmanokban a szállás foglalásban is segítségetekre vagyok.

Gépkocsival Albániába több útvonal is létezik, ezekbő talán az alábbi három a legkedveltebb : 

 

1.

A legtöbbek által használt útvonal a Röszkén, Tompán, illetve az ezek mellett lévő kis határátkelőhelyeken át Szerbiába. Nis irányába haladva, majd még Nis előtt Krusevác felé letérve Koszovó felé, Merdare határátkelőhelyen áthaladva. Szerbiában egészen Krusevácig  autópályán haladunk, de ezt követően a határig is elfogadhatóak az útviszonyok, bár mostanában több javítást is végeznek. Szerbiában két fizetőkapun kell áthaladni, összesen mintegy 14 eurót fizetünk, de fizethetünk kártyával, vagy szerb dinárral is. 

Koszovóba érkezéskor a határon 15 eurót (az országban az euro a hivatalos fizetőeszköz) kell fizetnünk az autó biztosítására, ami csak Koszovó területére és 15 napig érvényes. A biztosítást tegyük el, ha visszafelé is ezt az utatvonalat választjuk 15 napon belül.  Lehet 30 napost is venni 20 euróért.

Koszovóban a belépést követően szintén egy türhető minőségű úton haladhatunk tovább, majd Pristina előtt az autópályára kell felhajtani, amelyen tovább haladhatunk Prizren érintésével Albánia felé. Javaslom, hogy Koszovóban tankolják tele az autót, mert sokkal kedvezőbbek az üzemanyagárak, mint Albániában. Ezt a határátlépést követően több benzinkúton is megtehetjük (pl. Shell), de még Prizrenig, mert utána már nem lesz.

Ezen az úton kb. 150 km autópálya minőségű úton, hegyeken, völgyeken, völgy hidakon át.  Koszovó és Albánia területén az autópálya ingyenes. 

Albániában még 5 eurót fizetünk egyszer az autópályán, alagút használatáért.

Albániában az autópályán Tirana felé haladunk, majd ahogy már Durres is ki lesz írva, azt az irányt kell követni. Durresbe érve egy felüljáró alatt elhalada és közvetlen jobbra kanyarodva Kavaja, ill. Vlora felé kell továbbhaladni. Ezt követően kb. 15 percen múlva (Mali Robit-nál) már a Qerret-i lehajtót kell figyelni. 

Az autópályákon szinte minden benzinkútnál lehet kártyával fizetni, vagy euróval, illetve természetesen Lek-kel. A rendőrök az egész útvonalon, Szerbia-Koszovó-Albánia is szívesen mérik a gyorshajtókat, ezért érdemes körültekintően közlekedni, figyelembe véve azt is, hogy a balkáni vezetési stílus nem ragaszkodik annyira a szabályokhoz...Kacsintás

 

2.

Baja irányában átlépni a horvát határt, majd Bosznia-Hercegovina, Montenegró-Albánia útvonal. Ezt a Magyarország keleti felén élőknek csak akkor javaslom, ha nem tervezték sietősre az utat. Csodás, izgalmas útvonal, sok érdekesség, de a lassú haladás garantált, inkább a Dunántúliaknak lehet ez opció. Ennél az útnál javaslom a szállásfoglalást és a másnapi út folytatását. 

 

3.

A harmadik útvonal, Nis-nél Szarajevó irányába Észak-Macedónián keresztül, majd Albánia. Ez az első útnál kb. 200 kilóméterrel hosszabb. Persze kérdés, hogy mi az albániai célpont. Pogradec, Korca irányába ezt ajánlom. Ha Nis után Szkopje felé kanyarodunk és Macedónián keresztül érjük el Albániát a Nis-Szkopje autópálya szakaszon 4-5 fizetőkapun haladunk át, egyenként 1 euróért, Szkopjétől az albán határig kétsávos út vezet, elég jó minőségű, egy nemzeti parkon halad át, ami folytatódik az albán határ túloldalán is, nagyon szép környék. Javaslom, hogy Észak-Macedóniában tele tankoljunk, mert sokkal kedvezőbbek az üzemanyag árak, mint albániában. 

A határátkelőhelyeken elő és utószezonban nincs várakozás, azonban a főszezon végén több óra is lehet. Ez nehezítheti, ha valami ünnep van a határ túloldalán, vagy a Nyugat-Európából érkező, illetve hazatérő vendégmunkás áradat konvojába keveredünk.

Aki túlzónak tartja az egyszeri kb. 1.100-1.300 km-t egyhuzamban levezetni, javaslom az útközbeni szállásokat.

Bármelyik tranzitországban (Szerbia, Észak-Macedónia, Horvátország, Bosznia-Hercegovina, Montenegró). 

Mindenki talál pénztárcájának és idejének megfelelő lehetőséget. 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 54
Tegnapi: 56
Heti: 300
Havi: 939
Össz.: 3 637

Látogatottság növelés
Oldal: Utazás autóval
ALBÁNIA KIRÁNDULÁSOK - © 2008 - 2024 - albaniakirandulasok.hupont.hu

Ingyen weblap készítés, korlátlan tárhely és képfeltöltés, saját honlap, ingyen weblap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »